Nekem kötelező? – 1. rész

Jegyet szedek a húsvéti bálra, rám vonatkozik?

A turisztikai attrakciók NTAK-adatszolgáltatása 2023. július 1-jén indul. A hivatalos oldalakon a regisztrációra és adatszolgáltatásra kötelezett turisztikai attrakciókat már felsorolták, és jogszabályi hivatkozásokkal magyarázatot is mellékeltek.

A zenés-táncos rendezvényekről például a 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet rendelkezik. Ebből azért nem sok derül ki, ugye? 

Most ezt tegyük félre, és nézzük meg érthetően, hogy milyen rendezvényekre vonatkozik ez a rendelkezés. 

A zenés táncos rendezvény olyan esemény, amelyet rendszeresen vagy meghatározott alkalomból illetve időpontban, nyilvánosan tartanak, és bárki elmehet rá, nem zártkörű. A rendszeres rendezvény az, amit az adott helyszínen hetente több alkalommal, heti vagy havi gyakorisággal, alkalmi pedig, amit egy alkalommal tartanak meg és legfeljebb tíz napig tart. Lehet tehát akár egy zenei fesztivál, vagy egy két hetente péntekenként megrendezésre kerülő diszkó. A szabadtéri illetve a zárt térben tartott rendezvényekre is vonatkozik a rendelkezés. 

E rendezvényen a zenét szolgáltathatja egy dj, egy együttes, mehet laptopról, számítógépről is, de akár mondhat mesét vagy szavalhat verset is a meghívott előadó. A résztvevőknek nem szükséges ülőhelyet váltaniuk. És a legfontosabbat ne feledjük!

Belépőt kell szedni, jegyet kell árulni vagy kiállítani.

A rendelkezés nem vonatkozik például egy tüntetésre, misére, születésnapi zsúrra vagy középiskolai szalagavatóra. Ha kizárólag ülőhely kerül értékesítésre a rendezvényen, illetve, ha ingyenesen látogatható az esemény, akkor sem szükséges jelenteni.  

A regisztrációra köteles attrakciók:

  • Fesztivál
  • Koncert
  • Előadás
  • Ünnepi rendezvény
  • Családi- és gyermekkoncert
  • Zenei rendezvény
  • Egyéb kulturális rendezvény

9700 Szombathely, Semmelweis Ignác utca 2. • info@jegyntak.hu