Szerintünk nem, és elmondjuk, hogy miért.
Egy szakmai partnerünknél merült fel az alábbi kérdés:
„Büfével rendelkező attrakció esetében, az NTAK-adatszolgáltatás megvalósul szerinte a vendéglátóegységet kezelő szoftver segítségével, hiszen az attrakció jegyvásárlását a vendéglátás egyéb bevételei között talán meg lehet jeleníteni, így létrejöhet a teljes adatátadás; két legyet üt egy csapással.”
Véleményünk szerint ez a megoldás nem állja meg a helyét, és nem lehet ezzel a módszerrel megfelelni a törvényi előírásoknak, aminek következményei lehetnek.
Vendéglátás esetében a rendelésekről az alábbi információk kerülnek beküldésre:
Mindezeken túl a napi zárással együtt a tárgynapi adatszolgáltatás is külön megtörténik:
Attrakciók esetében a jegyértékesítésről és a jegyérvényesítésről szükséges adatot szolgáltatni.
A jegyértékesítési tranzakciókról az alábbi adatokat küldik be a jegykezelő szoftverek automatikusan az NTAK-ba a szolgáltató és a szoftver azonosító adatain kívül:
Programadatok:
Tranzakcióadatok:
A jegy érvényesítéséről is kell adatot küldeni az NTAK-ba, ha az adott jegy érvényesítésénél keletkezett digitális lenyomat, vagyis a jegyen van vonalkód vagy QR kód, amit érvényesítésnél digitális eszközzel beolvasnak. Ekkor az alábbi adatok kerülnek beküldésre az NTAK-ba:
A fentiekből látszik, hogy teljesen más típusú adatokat vár el az NTAK a vendéglátás, illetve az attrakciók esetében, ezek közös halmaza egyszerűen nem képezhető. Mindezt alátámasztja, hogy az adatigénylésre alkalmas szoftverek listája is eltérő.
Fontos kihangsúlyozni, hogy a vendéglátás és az attrakciók esetében a beküldendő adatok teljesen eltérnek. Véleményünk szerint a jegyvásárlás beépítése a vendéglátás egyéb kategóriába nem felel meg a törvényi előírásoknak, mivel az NTAK-által megkövetelt attrakciós – jegyvásárlási és jegyérvényesítési - adatok így nem érkeznek be az NTAK-rendszerbe. Ezen cikk megírásának pillanatában ezt a feltevést megerősíti, hogy összevont adatszolgáltatásra történő utalás nem fellelhető.
Ha a leírtak kapcsán kérdése, vagy véleménye fogalmazódott meg, kérjük írja meg az info@jegyntak.hu oldalra!
A fent leírtak nem tekinthetőek hivatalos állásfoglalásnak, erre jogot és kötelezettséget alapozni nem lehet.