NTAK-adatszolgáltatás szakaszos bevezetésének rendelete megjelent – értelmezzük közösen

A Magyar Közlöny 92. számában, 2023.06.26-án megjelent a 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet „A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól”.

Magyar Közlöny vagy Jogtár

A rendelet a Magyar Turisztikai Ügynökség korábbi javaslata alapján valósult meg.

A rendeletet a turizmus.com cikke is értelmezi, de egy rövid leírással mi is segítünk Önöknek.

A legfontosabb módosítások:

  • vendéglátóegységek és attrakciók esetében is az jogosult a térítésmentes szoftver használatára, akinek vendéglátásból, illetve attrakciók esetén a turisztikai attrakció szolgáltatásaihoz kapcsolódó jegyértékesítéséből származó – 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 12 millió forintot, de nem érte el az 50 millió forintot.
  • A turisztikai attrakció üzemeltetője egy térítésmentesen biztosított szoftverre jogosult, amelyet kizárólag egy általa üzemeltetett turisztikai attrakció esetében alkalmazhat. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon üzemeltető csak egy működési engedéllyel rendelkező egységéhez/turisztikai attrakciójához - amelynek a jegyértékesítésből származó 2022. évi bevétele nettó 12-50M Ft között van - használhatja az ingyenes szoftvert. Tehát, ha egy balatoni önkormányzat két működési engedéllyel rendelkező strandot üzemeltet a fenti bevételi kategóriában, akkor csak az egyiknél tudja az ingyenes NTAK-szoftvert alkalmazni.
  • 2023.07.01-től az NTAK-adatszolgáltatás turisztikai attrakciók esetén csak a nettó 100M Ft-ot meghaladó jegyértékesítésből származó bevétel esetén kötelező. A bevételt a 2022. évi adatokból kell értelmezni.
  • 2024. január 1-től a kötelező adatszolgáltatás turisztikai attrakciók esetén a 2022. évi nettó árbevételt figyelembe véve a nettó 12M Ft-ot meghaladó jegyértékesítésből származó bevétel esetében lesz kötelező
  • 255/2023. (VI. 26.) 4. § „Az árbevétel számításakor a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye szerinti bevétel mértékét kell figyelembe venni, azzal, hogy több teljesítési hely azonos működtetője vagy azonos üzemeltetője esetén sem alkalmazható az egybeszámítás”
  • az idei évben nyitó attrakciók esetén a forgalomról még nem kell kötelezően adatot szolgáltatnia az NTAK rendszerbe
  • az NTAK-regisztrációs oldalon a 2022. évi nettó (jegyértékesítésből származó) árbevételi adatokat meg kell adni az „Elmúlt évek statisztikai adatainál”, melyről a NTAK-rendszer tájékoztató levelet küld minden regisztráltnak.
  • Maga az NTAK regisztráció továbbra is kötelező minden turisztikai attrakció számára, bevételtől függetlenül!


Kövesse figyelemmel oldalunkat, tájékozódjon velünk. Iratkozzon fel hírlevelünkre vagy válogasson NTAK és turisztikai cikkeink közül.

A fent leírtak nem tekinthetőek hivatalos állásfoglalásnak, erre jogot és kötelezettséget alapozni nem lehet.

9700 Szombathely, Semmelweis Ignác utca 4-6. 1. em. 103. ajtó • info@jegyntak.hu