Nekem kötelező? – 2. rész

Mi a helyzet a strandokkal?

A köznyelvben napjainkban a „fürdő” szót használjuk minden olyan épített létesítményre, amelyben medencék vannak, ide soroljuk ez alapján a gyógyfürdőket, a wellnessfürdőket, a strandokat vagy éppen a gőzfürdőket. Nagy vonalakban valóban ezekről lesz szó, azonban kicsit jobban körbejárjuk a témát.

A regisztrációra és adatszolgáltatásra kötelezett turisztikai attrakciók között elsőként került megjelölésre a közfürdő, amely fogalom gyakorlatilag magába foglalja a fent említettek mindegyikét. 

A közfürdők

A 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet szerint közfürdőnek minősül, ami zárt területen helyezkedik el, az épületen belül és/vagy kívül található nyilvános fürdési lehetőség, amely lehet kád, zuhany vagy medence. Ezeken a helyeken a szolgáltatásokat szabályozott feltételek mellett vehetik igénybe a látogatók.  
A fürdők létesítésére, fenntartására, üzemeltetésére és a víz minőségére vonatkozóan szigorú szakmai előírásoknak kell megfelelni. A fürdők lehetnek a folyamatosan illetve csak szezonálisan üzemelők. Hazánkban körülbelül 1200 fürdőegység üzemel.  

A gyógyászati szolgáltatást nyújtó fürdő ezen belül egy külön jogi kategória. Gyógyfürdőnek nevezhetünk minden olyan létesítményt, amely gyógyiszap, gyógyvíz, illetve egyéb természetes gyógytényező révén végez fürdőgyógyászati kezelést. Érdekesség, hogy a gyógyfürdő titulushoz nem szükséges gyógyvíz, sőt akár még víz sem, azonban hazánkban, a természeti adottságoknak is köszönhetően inkább a gyógyvizes fürdők az elterjedtek. 

Közfürdőnek számít az az egyidejűleg, több személy által használt mesterséges fürdő is, ahol a fürdés céljára medence, gőzkamra vagy szauna szolgál.

Nem minősül közfürdőnek a kert végében létesített pancsoló, a masszázsmedence a teraszon, és a szauna sem a pincében.

A fürdő szolgáltatást nyújtó egységek

Az eddigieken felül adatszolgáltatásra kötelezett egység az is, ami nem minősül ugyan a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló rendelet szerint közfürdőnek, viszont az ÖVTJ (Önálló Vállalkozók Tevékenységi Jegyzéke) 960403 szerinti „Fürdő szolgáltatás” valamelyikét nyújtja (törökfürdők, szaunák és gőzfürdők, gyógyfürdők tevékenysége). 

A természetes fürdőhelyek

Turisztikai attrakciónak számítanak, ezáltal kötelezettek a természetes fürdőhelyek. E gyűjtőnév alá a 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet szerint fürdési célra engedélyezett vizet és a hozzá tartozó vízparti területet sorolhatjuk. Azt, hogy a természetes víz mely része tartozik ide, a fővárosi és megyei kormányhivatalok határozzák meg, fürödni tehát csak azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősülnek. Itt a klasszikus, zöld füves, törölközős, játszóteres strandokra kell gondolni.  

A strandfürdő szolgáltatást nyújtó egységek

A fent említett rendeletek szerint sem közfürdőnek, sem természetes fürdőhelynek nem minősülő, de az ÖVTJ 932903 szerinti „Strandfürdő szolgáltatást” nyújtó egységek is kötelezettek.  Ide tartozik a szabadidős park és strandszolgáltatás, beleértve az ennek keretében végzett strandeszköz kölcsönzést (pl. nyugágy, öltözőszekrény, fürdőkabin) is. 

Ne feledje, legkésőbb az adatszolgáltatás megkezdéséig el kell végeznie a regisztrációt és gondoskodnia kell arról, hogy rendelkezzen az adatszolgáltatás teljesítésére alkalmas jegykezelő szoftverrel is.

Ne hagyja az utolsó pillanatra a szoftver beszerzését, keressen bennünket bizalommal!

Az előző cikkünkben a zenés-táncos rendezvények témakörét boncolgattuk, jövő héten az állatkertek és vidámparkok helyzetét helyezzük a középpontba. 

Érinti Önt? 
Ha igen, mindent megtudhat az adatszolgáltatásról. 
Ha nem, ajánlja olyan ismerősének a cikkünket, akinek ez az információ hasznos lehet!

9700 Szombathely, Semmelweis Ignác utca 2. • info@jegyntak.hu