Mi az NTAK célkitűzése, ha országos szintről tekintünk rá?

A 2000-es évek digitalizációs fejlődése robbanásszerű volt. A különböző adatbázisok és statisztikák ezt a rohamos fejlődést sajnos nem tudták követni, aminek az lett a következménye, hogy a döntéseket nem megfelelően tudták segíteni a meglévő információk.

Az elérhető országos statisztikák általában több hónapos csúszásban érkeztek meg, illetve nem voltak képesek arra sem, hogy előfoglalásokat kezeljenek. Azaz abszolút nem voltak felhasználhatóak például rövidtávú kampányok megtervezésére, hiszen nem láttuk, hogy az adott időszakban mely célcsoport foglalásai erősödtek meg vagy éppen csökkentek le.

Mindezt kiegészít, hogy senki sem tudta rövid időn belül megmondani, hogy az adott időszakban országosan, vagy akárcsak egy településen pontosan hány szálláshely, vendéglátóhely vagy attrakció üzemel. Ez sem egy befektető, sem egy turista szemszögéből nem előnyös…
A NAPRAKÉSZ adatbázis számos szempontból és minden szereplőt érintve tudja segíteni a turizmus fejlődését országos szinten is.

  • Megkönnyíti az UTAZÓK tervezését és döntéshozatalát, hiszen tudja miből választhat, kitárul előtte a szolgáltatási paletta.
  • Hatékonyabbá teszi a SZOLGÁLTATÓK tevékenységét. Bővebben ITT és ITT olvashat a témában.
  • A TURIZMUS ÁLLAMI SZERVEZETEI számára fontos, hogy tisztában legyenek a turisták igényeivel, típusaival, fogyasztási szokásaival, a különböző szolgáltatók kihasználtságával, üzleti folyamataival, így a kialakuló trendekkel, illetve az egyes régiók, települések fejlesztési lehetőségeivel, éves vagy akár napi szintű vendégforgalmával. Mindezeken felül vagy mellett, akkor tud hatékony országos marketingtevékenységet végezni, ha minden előzőekben felsorolt információt egy helyre gyűjt és azok alapján elemzéseket végez. https://igyutazunk.hu/hirek

2023-ban nem elképzelhető az országmarketing, de egy kis étterem vagy múzeum működése sem, naprakész, pontos információkra alapozott, akár napi szintű tervezés nélkül. Természetesen ahhoz, hogy az előnyeit ki lehessen használni, szükséges áldozatokat hozni – munkaerő képzése, informatikai rendszer kialakítása, marketingmunka erősítése stb. -, de a fejlődés útja egyértelmű, és a feladatokhoz a segítség könnyen elérhető.

9700 Szombathely, Semmelweis Ignác utca 2. • info@jegyntak.hu